Ígéretemhez híven, de néhány nap csúszással, érkezik az első kritika, mely egy igazi underground anyag. Magam is csak totál véletlenül bukkantam rá még a tavalyi év elején, de azóta kiirthatatlan a lejátszómból, akár kocsiban üljek, akár otthon. (Na jó, az új Adrenaline Mob képes lehet váltani, de az még a jövő zenéje, és természetesen az Omertàról írt kritikám is szerepelni fog itt.) A hatfős angol brigád debütlemeze viszont úgy lett csont nélkül az év albuma nálam tavaly, hogy közben lemezzel jelentkezett a Mägo de Oz, a Dream Theater, és a Machine Head is. Ha továbbolvasol, megtudhatod, miért is.
A djent elnevezést, ami mostanában annyira fel lett kapva, hogy őszinte legyek, nem tudom nagyon hova tenni. Nem is használnám - nevezzük a Subversion zenéjét experimentális metalnak. Javarészt hörgős/üvöltözős az ének, ami nem egyszer kaotikus és széttördelt zenei alapokra érkezik. Viszont majd minden számban tolnak a srácok egy olyan tiszta énektémát, amitől kettéáll a fülem. Emlékszem, megszereztem az albumot, beraktam, és az első szám monoton zúzása után már majdnem megszabadultam tőle, mondván, tucatbanda, ilyen zenét kismillióan játszanak. A második perc vége felé viszont beérkezett egy éteri, szárnyaló énekdallam, és onnantól kérdés nélkül meg voltam véve. Mindeközben olyan szinten technikáznak, hogy beszarás, megy az überbrutál aprítás, nem egyszer komplexebbek, mint teszem azt a Meshuggah. Viszont dallamos, nyugis kiállásoknak sincsen híján a lemez, a monumentális, sztorit lezáró outróra pedig nagyon nehéz szavakat találni.
Sztorit mondtam, igen, ugyanis a brit srácok egy konceptalbumot készítettek indításképpen. Erős próbálkozás volt, és könnyen bele is törhetett volna a bicskájuk - de nem tört. A sztori amúgy katonás-fogságbaesős-kiszabadulós, és van pár bakancscsattogós, robbantós átkötő is, de egy tizenhat számos lemezen elférnek ezek is szerintem, hiszen nem arról az olcsó trükkről van szó, amit sok csapat alkalmaz, nevezetesen hogy egy album fele átkötő (amely csapdába pl egy olyan nagyság, mint a Manowar is beleesett már), hanem itt kapsz 10 teljes értékű dalt + a bátran annak nevezhető outrót. A minőségi anyagról igazából nem akarok tételt kiemelni, de az a tiszta énekes kiállás, ami a Treason-ben szerepel, valami egészen elképesztő. Borzongató részekkel van még tele a What We Are Entitled (az a nyitótéma, OMFG...), kalapálós durvulat a Seizure (itt a refréntéma se annyira szárnyaló, simán csak piszok jó), valamint a már említett Treason egésze, ami simán az album fénypontja.
A debüttel nincs gond, viszont ezek után módfelett kíváncsi leszek a második lemezre. Azt már magam fogom keresni, és ha ott megugorják ezt a szintet, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy sínre kerül a csapat, mert ha az még szerzőiben jön is ki a debüthöz hasonlóan, akkor is tuti hogy valami nagyobb kiadó fogja szerződtetni őket (a Metal Blade - Nuclear Blast - Roadrunner triásznak illik sietnie). Új kedvencet avattam ezzel a lemezzel. A pontszámom, mint "A 2011-es Év Lemeze" mellé dukál, nem is lehet kérdéses. Nagyon szurkolok nekik, hogy meghatározó bandává váljanak - ilyen zenével maximálisan megérdemelnék!
10
Tracklist (egyben bele is tudsz hallgatni egy-két számba, köztük a Treason-be is):
éés időrendben vagy hogy fogod a kritikákat írni? :D
VálaszTörlésAhogy a Rocközönön tettem - ahogy épp eszembe jut. Lesz megint Classic rovat is, régi, de alulértékelt, és számomra nagy kedvenc lemezekkel, meg persze újdonságok is :) Itt már nem kell megfelelnem senkinek :)
VálaszTörlés